Nyitólap Hirdetésfeladás Kapcsolat

Ingatlan hirdetések kizárólag ellenőrzött forrásból
Eladó étterem, vendéglő, cukrászda
Rendezés:   » Dátum szerint «   |   Ár szerint   |   Méret szerint
Azonnal költözhető

Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Nagyvázsony,
35 millió Ft
Alapterület: 200 m2
Építési mód:
Állapot: Felújított
Csárda KÖZVETLENÜL A KINIZSI VÁR LÁBÁNÁL eladó
A KEDVELT, egész évben GYAKRAN KERESETT túraútvonalak mentén fekvő Nagyvázsonyban található TELJESEN FELSZERELT csárda-étterem IGAZÁN EGYEDÜLÁLLÓ adottságokkal rendelkezik. A működéshez szükséges teljes melegkonyhai berendezés rendelkezésre áll. A csárda két belső teremből és egy nagy, fedett teraszból, valamint egy igazán tágas kerthelyiségből áll. Az egyik belső rész egy kisebb 10-15 fős söröző kávézó helyiség a hozzátartozó kiszolgáló pulttal, míg a másik egy 70 fő befogadására alkalmas nagy terem. A fedett teraszon és a kerthelyiségben az árnyékos fák között kialakított fedett boxokban 100 fő vendégül látására van lehetőség. Az udvaron lett kialakítva külön épületrészben a vendégek számára a férfi és a női mosdó. A kerthelyiségből POMPÁS KILÁTÁS nyílik mind a Kinizsi várra, az evangélikus templomra és haranglábra, mind a Balaton felvidékre. A csárda előtt közvetlenül kéktúra útvonal halad el. Kevesebb, mint 4 km-es körben 5 középkori templom, kolostor található. A csárda alatt kialakított TÖKÉLETES KLÍMÁJÚ PINCE kiválóan alkalmas italok tárolására. Az ingatlanhoz tartozik még egy külön bejáratú zöldség előkészítő helyiség, valamint két külön tároló helyiség. Az épület mennyezete betonfödém, ezért a külön bejáratú padlástér beépíthető. A fűtést gázkazán biztosítja radiátorokkal, valamint a csárda hangulatához illeszkedve két cserépkályha is rendelkezésre áll. Az ingatlan kitűnő lehetőséget kínál a VENDÉGLÁTÁSBAN gondolkodó vállalkozásoknak.  A csárda mellet található vendégház is megvásárolható. A két ingatlan egyben 60 M irányáron, és külön-külön 35 M csárda és 25 M vendégház irányáron is eladó, HÍVJON, hogy Öné legyen ez a RITKA ADOTTSÁGOKKAL RENDELKEZŐ ingatlan!  
Azonnal költözhető

Zöldövezeti

Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Nagyvázsony,
60 millió Ft
Alapterület: 300 m2
Építési mód:
Állapot: Felújított
Szobák: 3 + 2 szoba
Csárda és vendégháznak is alkalmas családi ház KÖZVETLENÜL A KINIZSI VÁR LÁBÁNÁL eladó
A KEDVELT, egész évben GYAKRAN KERESETT túraútvonalak mentén fekvő Nagyvázsonyban található TELJESEN FELSZERELT csárda-étterem és vendégház IGAZÁN EGYEDÜLÁLLÓ adottságokkal rendelkezik. A működéshez szükséges teljes melegkonyhai berendezés rendelkezésre áll. A csárda két belső teremből és egy nagy, fedett teraszból, valamint egy igazán tágas kerthelyiségből áll. Az egyik belső rész egy kisebb 10-15 fős söröző kávézó helyiség a hozzátartozó kiszolgáló pulttal, míg a másik egy 70 fő befogadására alkalmas nagy terem. A fedett teraszon és a kerthelyiségben az árnyékos fák között kialakított fedett boxokban 100 fő vendégül látására van lehetőség. Az udvaron lett kialakítva külön épületrészben a vendégek számára a férfi és a női mosdó. A kerthelyiségből POMPÁS KILÁTÁS nyílik mind a Kinizsi várra, az evangélikus templomra és haranglábra, mind a Balaton felvidékre. A csárda előtt közvetlenül kéktúra útvonal halad el. Kevesebb, mint 4 km-es körben 5 középkori templom, kolostor található. A csárda alatt kialakított TÖKÉLETES KLÍMÁJÚ PINCE kiválóan alkalmas italok tárolására. Az ingatlanhoz tartozik még egy külön bejáratú zöldség előkészítő helyiség, valamint két külön tároló helyiség. Az épület mennyezete betonfödém, ezért a külön bejáratú padlástér beépíthető. A fűtést gázkazán biztosítja radiátorokkal, valamint a csárda hangulatához illeszkedve két cserépkályha is rendelkezésre áll. A csárda mellett közvetlenül helyezkedik el az ÚJRA ÉPÍTETT vendégháznak is alkalmas családi ház ugyancsak a Kinizsi vár lábánál. KÉT KÜLÖN BEJÁRATÚ APARTMANT alakítottak ki a házból. Az elsőben középen egy előtér fogad minket. Innen jobbra és balra egy-egy valóban tágas szoba található. A balra levő szobából nyílik a konyha, melynek az előtér felé nyitott átadó pultja van, és a fürdőszoba. A hátsó lakrészben egy méretes szobába érkezünk. Innen nyílik a konyha és a fürdőszoba. Fa lépcső vezet a felső galéria szinten kialakított két nyitott szobába. Az egyik szobából lehet az 50 m2-es padlástérbe jutni, ahol további szobákat lehet kialakítani. A vendégházhoz tartozik még egy külső tároló is. Az első lakrész alatt kiváló klímájú pince van. A lakrész mennyezet betonfödém. A fűtést gázkazán biztosítja radiátorokkal. A házra FALUSI CSOK igényelhető! Az ingatlan-együttes kitűnő lehetőséget kínál mind a SZÁLLÁSKIADÁS mind pedig a VENDÉGLÁTÁSBAN gondolkodó vállalkozásoknak egyaránt. A két ingatlan egyben 60 M irányáron, és külön-külön 35 M csárda és 25 M családi ház irányáron is eladó, HÍVJON, hogy Öné legyen ez a RITKA ADOTTSÁGOKKAL RENDELKEZŐ ingatlan! Bankfüggetlen ingyenes hitel ügyintézés, ingyenes FALUSI CSOK és CSOK ügyintézés. Ön csak kigondolja mire van szüksége, és nyugodtan hátra dőlhet, a többit elintézzük.
Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Miskolc,
89 millió Ft
Alapterület: 660 m2
Építési mód: Vegyes
Állapot: Felújított
Szobák: 5 szoba
Belvárosi exkluzív étterem eladó
Miskolc belvárosában kiváló helyen a történelmi jelentőségű Kis avason, összesen 660 nm-es, homokkőből épült, cserépfedéses, 4 bejárattal rendelkező, 13 helyiségből álló, XVI. századi műemlék épület+ két ágú pincerendszerrel eladó. Az épület összközműves, exkluzív középkori kialakítású, színes ólomüveg ablakokkal, fekete gránit padlóval, már a XVI. századtól vendéglátó célokat szolgált híres borkereskedő pincéjeként, a jelenlegi tulajdonosa pedig a 60-as évektől üzemelteti sikeresen, kitűnő üzleti eredménnyel. Fűtését 2 db gáz cirkó kazán biztosítja, a hő leadását a pincében meleg levegő keringetés a többi szinten pedig radiátorok biztosítják.  Az étterem 50, a söröző 70, a pince borozó pedig 100 fő kiszolgálására biztosít elegendő helyet, így a teljes étterem és Söröző összesen 220 fő befogadására alkalmas. Az étterem a mai kornak megfelelő rozsdamentes konyhatechnikai eszközökkel, és étellifttel felszerelt, mely biztosítja az ételek gyorsan és magas minőségben való elkészítését, felszolgálását. Mind az étteremben, mind a sörözőben a vendégtér egyedi fa bútorokkal bútorozott. Utolsó felújítások 2016: Homlokzat renoválás, konyha berendezések/gépek cseréje, hőcserélős szellőzőberendezés beszerelése, klíma beépítés     Helyiséglista: -        pince (borozó) 245 m2 -        földszint (söröző) 125 m2 -        emelet (étterem/konyha) 125 m2 -        tetőtér (kiszolgáló helyiségek): 165 m2   Ir.ár : 89 M.   További részletekért kérem, hogy keressen a megadott elérhetőségeim valamelyikén!
Áron alul

Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Budapest, VII. kerület,
6.4 millió Ft
Alapterület: 38 m2
Építési mód: Tégla
Étterem bérleti-jog a belvárosban, fantasztikusan jó befektetés!
Azoknak ajánlom ezt a helyes kis éttermet, akik szeretik, ha az éttermük előtt reggeltől estig emberek áradata özönlik el. Ugyanakkor, mivel ez egy bérleti jog, ki lehet adni másoknak, akik megcsinálják akár Ön helyett is a vállalkozást, „csak” havonta fizetnek érte olyan mennyiségű bérleti díjat, amellyel már jól érzi magát. Rendkívül jó üzleti lehetőség, már a belső tér kialakítása miatt is, ami meghitt és családias légkört kölcsönöz a vendégeknek. Az üzletnek van engedélyezett terasza, ahol a nyári melegben tudnak hűsölni és beszélgetni az ételt-italt fogyasztók. Az étel illata mágikus módon árad ki az utcára, és úgy csalogatja az éhes embereket, hogy szinte folyamatosan sorban állnak a lehetőségért. Egész évben folyamatos és kiváló bevételi lehetőség. A nyüzsgő belvárosnak a nappali és éjszakai életét is ki lehet használni, amennyiben Önnek jó üzleti érzéke van ehhez. Itt csak a fantázia szabhat határt a pénzkeresési lehetőségekben. A legfontosabb előny, hogy a vendéglő sarkon található, így mindegy merre járkálnak az emberek, minden irányból észrevehető. Pár perc sétára gyönyörű környezetben találja magát az illető, ahol zöldellő fák vannak és élettel teli tér. Mivel szinte mindennap megállás nélkül telik az idő, higgye el, ez terápiás értékű lehet, ha már a sok vendégtől és ételtől szeretne egy picit megszabadulni és gyors kikapcsolódásra vágyna. Megfelelő felkészültséggel az ételek elvitele is megoldható, használja ki! Ennek a rendkívül jó üzleti lehetőségnek talán csak napjai vannak, amíg valaki lecsap rá és élvezi azt, hogy a teljes nyitvatartási idő alatt, folyamatos a forgalom és csilingel a pénztárgép.   Ha lecsúszik róla, sokáig bánni fogja...      
Azonnal költözhető

Jó közlekedéssel

Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Szeged,
4.9 millió Ft
Alapterület: 55 m2
Építési mód: Tégla
Állapot:
Szeged, Feketesas utcai gyorsétterem bérleti joga eladó!
Működő cég eladó, amelynek tulajdonában van a STR-EAT nevű gyorsétterem BÉRLETI JOGA! Az ingatlan adatai: Szeged, Feketesas utcai, 55 m2-es utcafronti üzlet eladó teljes berendezéssel! Helyiségek: vendégtér, vendégmosdó, konyha, zöldség és hús előkészítő, személyzeti mosdó, öltöző és raktár. Fűtése: távfűtés.   Kinek ajánlom? Vállalkozónak, aki tovább viszi az üzletet, vagy akár más tevékenységre használná. Befektetőnek, mert már most voltak érdeklődők, akik szerették volna kivenni az üzletet.   Nekem miért tetszik? A tulajdonos minden információt átad az új tulajdonosnak, ami a működéshez szükséges, mint pl. a recepteket és a beszállítók elérhetőségeit!   Ha kérdése van, vagy szeretné megtekinteni az ingatlant, hívjon!
Áron alul

Azonnal költözhető

Sürgős

Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Szentendre,
120 millió Ft
Alapterület: 320 m2
Építési mód: Tégla
Állapot: Kiváló
BIZTONSÁGOS, ÉRTÉKÁLLÓ BEFEKTETÉS
ÁRENGEDMÉNNYEL, MOST RENDKÍVÜL KEDVEZŐ ÁRON!  Szentendre SÉTÁLÓUTCÁJÁTÓL FÉL PERCRE, HIDEG-MELEG KONYHÁS, 140 fő befogadására alkalmas MŰKÖDŐ étterem, teljes felszereléssel eladó.  150 éves BOROSPINCÉJE 50 fős, klasszikus boltíves, kovácsoltvas díszítésű ajtókkal, kiváló akusztikával. KÉT SZINTEN 25-25 vendég kényelmes kiszolgálására van mód, melyhez további 25 főt befogadó PANORÁMÁS TERASZ társul. Konyhája a modern kor elvárásainak mindenben megfelel, ételliftjei mind a három szintet kiszolgálják. Az épület gépészetileg 2008-ban teljes felújításon esett át. A belső tér igényes kialakítása kellemes, meghitt, egyedi hangulatot áraszt, kiválóan alkalmas esküvők megrendezésére, csoportok fogadására, bensőséges családi rendezvények lebonyolítására. A város szívében, turisták kedvelt útvonalán helyezkedik el, mégis intim környezetet biztosít. Az étterem előtt ingyenes parkolási lehetőség van, akár pár perces pihenésre, akár hosszabb feltöltődésre lehetőséget nyújt. Visszatérő vendégei biztosítják presztízsét. Ár: 120 M Ft Szeredi Pál +36 20 745-6611
Áron alul

Jó közlekedéssel

Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Újszász,
43.9 millió Ft
Alapterület: 789 m2
Építési mód: Könnyűszerkezetes
Állapot: Kiváló
Újszászon eladóvá vált egy jól működő étterem.
*****Újszászon eladó egy több mint 20 év óta jól működő étterem. **** Az étterem frekventált helyen helyezkedik el. Több mint 160 fő befogadására alkalmas. Jelenleg is melegkonyhás étteremként üzemel. Az épület 789 m2-es, a telek 1200 m2. Az étterem előtt parkoló van kialakítva. A konyhához külön szervíz út vezet. Az épület adottsága és elhelyezkedése miatt kiváló lehet még rendelőnek, kondi teremnek, áruháznak, stb. Az épületben 3x25 A ki van alakítva. A berendezés külön megállapodás tárgya.  Irányára: 43.900.000,- Ft Bővebb felvilágosításért várom megtisztelő hívását. Kun Tünde 06-70-433-3506 www.gesztenyeingatlan.hu
Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Dunaharaszti,
85 millió Ft
Alapterület: 110 m2
Építési mód: Tégla
Állapot: Újszerű
Eladó Dunaharaszti legnépszerűbb lakóparkjában egy 7 éve üzemelő, bejáratott, igényes, teljes körűen felújított vendéglátóegység, céggel együtt, teljes berendezéssel. Az üzlethelyiség 110 m2 alapterületű (78 m2 éttermi rész, 32 m2 konyha + előkészítő), + 60 m2 fedhető terasz. Az üzlethelyiséghez tartozik 12 db parkolóhely. Az üzlet bejáratott, jelenleg is üzemel. Az üzlet több funkciót is ellát (pizzéria, kávézó, fagyizó), így az év minden időszakában kiszolgálja az igényeket. A Tulajdonos a beszállítókkal és az iskolákkal lévő kapcsolatait is átadja. AZ ÁR TARTALMAZZA AZ INGATLAN TULAJDONJOGÁT !!! A környéken nincs ilyen volumenű étterem és kávézó.  Várom hívását, NE maradjon le róla!
Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Budapest, IX. kerület,
315 millió Ft
Alapterület: 260 m2
Építési mód: Tégla
Állapot: Felújított
Emelet: Földszint
9. kerületben ELADÓ/KIADÓ Kálvin Térhez közel eső részén egy jelenleg étteremként üzemelő szépen felújított, utcai kirakatos ingatlan. Az üzlet két szintes, 160 nm földszint és 100 nm pincével rendelkezik. A földszinten található a vendégtér, illetve italpult és látvány pizzasütő. A pincében helyezkedik el a konyha és a raktár. Az üzlethelyiség bármilyen egyéb tevékenységre is alkalmas.  Eladási ár: 315 millió Ft Bérleti díja nettó 4,000 Eur.
Eladó Étterem, vendéglő, cukrászda, Budapest, V. kerület,
765.09 millió Ft
Alapterület: 325 m2
Építési mód: Tégla
Állapot: Felújított
Emelet: Földszint
5. kerületben ELADÓ Frekventált helyen, nagy portálos, igényesen felújított étterem bérlővel együtt, vagy anélkül.  Az ár tartalmazza a konyhai berendezést és légtechnikát, illetve a bútorokat.  Földszint – 325nm Utcafrontja 15 méter Férőhely – 70 vendég   Ár: 2.3 millió Euró
1
2
3
4
5
»